Kezdő lépések

A sakk gyerekkorom óta végigkíséri az életem. Az első lépéseket Édesapámtól tanultam meg, négy-öt éves koromban. Néhány hét gyakorlás után már Őt és a Bátyámat is sikerült legyőznöm – onnantól kezdve otthon nem nagyon akadt ellenfelem. Szerencsére a szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolában indult sakk szakkör, ahová szüleim beírattak. Ott, Rittmann Laci bácsi irányításával, igazi alapokat kaptam: nemcsak a figurák lépéseit, hanem a gondolkodás, a türelem és a stratégia fontosságát is megtanultam.

Ezzel egyidőben a Szekszárdi Rendőr Sakk Egyletbe is beléptem – talán nem véletlenül, hiszen Édesapám rendőrként szolgált egészen haláláig.

Az első versenyévek

Már az általános iskola közepén felmerült, hogy az életemet teljesen a sakkra tegyem fel: a paksi Atomerőmű SE is hívott magántanulói státuszba. Szüleim azonban a tanulást tartották elsődlegesnek, így maradtam Szekszárdon, ahol a KSZE csapatába kerültem. Ott Tálos János FIDE mester vett szárnyai alá – barátommal, Szűcs Pistával együtt heti kétszer jártunk hozzá edzeni. János bácsi nemcsak sakkozni tanított minket, hanem gondolkodni, kitartani, és embernek lenni. Sokszor volt kemény, de ezek az évek maradandó nyomot hagytak bennem: megtanultam, hogy a táblán és az életben is a fegyelem és a munka visz előre.

Mészáros Gyula (nemzetközi mester) szárnyai alatt

A 2000-es évek elején nagy megtiszteltetés ért: Mészáros Gyula nemzetközi mesterrel dolgozhattam együtt. Talán tőle tanultam a legtöbbet a sakkról – gondolkodásmódban, látásmódban, önfegyelemben. Abban az időszakban éreztem először, milyen az, amikor a sakktudás valóban ugrásszerűen fejlődik. Sajnos a szekszárdi sakkélet ekkorra már hanyatlani kezdett, így az oktatásunk is megszakadt.

Ezt követően a Decs 1990 SE csapatához igazoltam, amelynek azóta is hű tagja vagyok. Egyetemi éveim alatt más irányok is érdekeltek: grafológiát tanultam, majd egy időre a póker világa is magába szippantott. 2018-ban azonban, amikor végleg búcsút intettem a pókernek, az első dolgaim egyike volt, hogy újra leüljek a sakktábla mellé. Rá kellett jönnöm, hogy nemcsak a tudásom kopott meg, hanem a sakk is sokat változott – ha nem akartam pusztán lelkes hobbisakkozó maradni, újra bele kellett vetnem magam az edzésbe és a tanulásba.

A harcos mesterekkel

Ifjúsági éveimben együtt játszottam Taskovits István FIDE mesterrel, akinek harcos, küzdő stílusa már akkor lenyűgözött. Mindig csodáltam benne a tűzet, amivel minden játszmát végigvitt – és azt, ahogyan ma is példát mutat a fiataloknak. 2020 szeptemberétől vele dolgozom együtt, és minden edzés új inspirációt ad.

Emellett mindig is figyelemmel kísértem Csiszár Csaba nemzetközi mester partijait. Ő azon ritka mesterek egyike, aki bátran keres új utakat, új megoldásokat – és ezzel valódi inspiráció számomra. Időről időre az ő edzéseit is van szerencsém látogatni, ami mindig új lendületet ad a fejlődéshez.

Ma

Ma már az időm legnagyobb részét a sakk tölti ki: versenyzek, oktatok, és a Tolna megyei Sakkszövetség elnökségi tagjaként dolgozom azon, hogy a megyei sakkélet újra virágozzon. Mellette a Szekszárdi Sakk Klubot és a Dél-Dunántúli Régiós (Mattolna) Sakkiskolát vezetem. I. osztályú versenybírói vizsgát is tettem, így néha a táblák túloldalán, a versenybírói asztal mögött találkozhatnak velem a játékosok.

A sakk számomra nem pusztán játék – életforma. Egy olyan világ, ahol a gondolkodás, a türelem, a kreativitás és a küzdőszellem találkozik.

Célom, hogy minél többen megtapasztalják ezt a szépséget: legyen szó gyerekekről, akik a logika örömét fedezik fel, vagy „közepesen fiatal” felnőttekről, akik az agytorna és a közösség élményét keresik.

A sakk mindenkinek ad valamit – csak le kell ülni a tábla mellé, és megtenni az első lépést.