sakktanitas Utolsó forduló, hazaút, összegzés
Még mielőtt karcosra koptatnám a billentyűzetet az utolsó blog bejegyzés kapcsán, engedjétek meg, hogy köszönetet mondjak Nektek, akik otthonról szurkoltatok és olvastátok ezeket a sorokat! Rengetegen írtatok, volt olyan nap, amikor a messenger és e-mail üzenetek kapcsán nem is tudtam már mindenkinek válaszolni, vagy kellően hosszan válaszolni! Ezért elnézést, és higgyétek el, hogy nem azért írtam csak pár sort (vagy szót) válaszként, mert nem esett jól az üzenet, vagy pedig nem méltatnám az illetőt többre, hanem azért, mert egyszerűen tényleg nem volt időm és energiám.
Amikor edzőként igent mondtam arra, hogy megyek Norbival Egyiptomba, akkor két dolgot tűztem ki célomul: elsőként megfelelően tudjam segíteni a tanítványomat, másodiként pedig olyan közvetítést adjak (adjunk) a versenyről, amit izgalmas lesz nézni, olvasni. (Első gondolatom kapcsán még szinte csak video bejelentkezés volt, de sajnos ezt az egyiptomi világháló keresztülhúzta a max egy perces videók feltöltésével… Így vissza kellett térjek ahhoz, ami szerintem jobban megy nekem: az írott forma.)
Ezek voltak a tervek, de az élet még nagyobb tervező, így változott a „program”. Délelőttönként edző és pszichológus lettem Norbi és Édesanyja segítése kapcsán, délután és este minden erőmmel segítettem a magyar csapatot, éjszaka pedig a krónikás ruhájába bújtam. Mindezek mellett mostanság többet agyalok a „légy a jelenben és éld meg a pillanatot” gondolatokkal, úgyhogy Egyiptomból se csak pár rohanó képet szerettem volna magaménak tudni. Többször kiültem a blogírás után éjjelente az erkélyre és azon morfondíroztam, hogy mennyire „szerencsés” vagyok, hogy itt lehetek, lehetünk.
Engedjetek meg egy kis kitérőt a szerencse kapcsán… Darrel Royaltól tudjuk, hogy „a szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.” Én mindent megtettem, megteszek, hogy hiteles és minél nagyobb tudású oktató legyek, ennek kapcsán rám találtak Norbiék (egy hatalmas tehetség!) aki fél év alatt korcsoportját elsöprő, magyar bajnok lett. A világbajnokságra nem volt meg a megfelelő pénz, így a nyakamba vettem a sportmanager szerepkört és a szülőkkel együtt felkutattuk a támogatókat, majd pedig sikerült kijutni Egyiptomba. Szerencse volna? Sokan el sem tudják képzelni, hogy mennyi munka volt ebben! Tettük ezt csendben, szerényen? NEM! Büszke vagyok a tanítványomra, hogy kipucolta a magyar korcsoportját és büszke vagyok magamra, amikor azt mondtam, hogy márpedig össze fogjuk hozni a pénzt Egyiptomra – és ez sikerült is! Ennek publikálása nem csak azért volt, hogy verjük a mellünket, hanem azért is, hogy netán ebből más is tanulhat! Igen, van még tehetség Magyarországon és igen, lehet a sakkra összeszedni pénzt!
A szerencse kapcsán egyébként eszembe jut az egyik kedvenc jelenetem a Dumb és Dumberből! 🙂
Visszakanyarodva Egyiptomhoz és a magyar delegációhoz. Hálás köszönetem nekik, mindegyik gyerek aranyos és ügyes! És egy külön egyéniség! Rengeteg érzelmet hoztak ki belőlem. Élmény volt minden perc velük! A szülők kapcsán pedig azt tudom elmondani, hogy köszönök Nektek mindent, rengeteg mosoly mellett egy igazán összetartó csapatot alkottunk! Kevesebb lenne az életem, ha nem ismertelek volna meg Titeket! Köszönöm! (Lehet jobb lett volna, ha zsémbes, magatoknak való szülők vagytok, mert akkor kevesebbet próbáltam volna tenni a magyar delegációért és több időm marad a pihenésre…. 🙂 🙂 ).
Mi volt a blog célja?
Miért is akartam én ezt a blogot (vlogot)? Szerettem volna megmutatni, hogy egy világversenyről lehet élvezetesen közvetíteni az otthoniaknak mindössze egy laptoppal, telefonnal, mikrofonokkal, és képstabilizátorral – tehát alap felszereléssel. Úgy érzem ez sikerült, rengetegen kezdték „velem” a napjukat 🙂
Szerettem volna, ha egy gyermek neve kapcsán tudunk hozzá arcot is tenni. Látjuk, halljuk őket sokszor! Fotók, interjúk… Kicsit „sztárosodjanak”! Élvezzék és érezzék, hogy milyen Magyarország legjobbjaiként a világbajnokságon lenni! Hogy ez mennyire sikerült jól, azt csak remélni tudom, de egy biztos: a gyerekek kapcsán az elején még mindenki félve állt kamera elé, a közepétől pedig többektől jött a kérdés: „Ha ma nyerek, velem lesz interjú, ugye?”
Nagy Norbit rengetegen támogatták, így szerettem volna egy felületet biztosítani nekik, ahol a támogatásért cserébe reklámot kapnak. Sajnos ez a része nem úgy valósult meg, ahogy én azt elképzeltem… de tudjuk, az élet nagy tervező!
Végül, de nem utolsó sorban nem leszek álszent, a blog célja a saját weboldalam, a www.sakktanitas.hu reklámozása is volt.
Az utolsó forduló értékelése, összegzés
Sajnos ennek kapcsán lesznek lukak, ugyanis Norbi gyorsan nyert, így mi visszamentünk a hotelbe picit még élvezni a medencét. Értékelést csak a saját tanítványom kapcsán írok, a többi gyermeknél úgy érzem, nem én vagyok az illetékes – és nem volna ildomos.
G8
Szczurek Julia (Lengyel) – Kiss Villő (1056) 0,5-0,5
Amenyit erről a partiról tudok az az, hogy Villő döntetlent játszott 🙂
Villő végül 5pontot gyűjtött és 41. lett a 63 fős mezőnyből.
O8
Nagy Norbert (1413) – Strihavka Petr (Cseh, 1034) 1-0
Norbert utolsó ellenfelét hamar legyőzte. Boldog voltam, hogy a három vereség után sikerült kilábalni a gödörből és két döntetlen után az utolsó két partiját megnyerte! Végül 5,5 pontja lett a 11 fordulóból.
Többet vártunk, nagyobb volt a „felhajtás” körülötte? Erről már korábban írtam, hogy miért is volt nagyobb a felhajtás… Elvárás pedig nem volt. Taskovits Istvánnal, Norbi másik edzőjével tudtuk, hogy rengeteg a verseny kapcsán az „x faktor”. Én azt mondtam, hogyha tízben lesz, akkor az már parádés, ha 10-20 között, az nagyon jó. A többi helyezés pedig jó és ekkor is büszke leszek rá! A korcsoportjában a legnagyobb tehetség, a legerősebb játékos, tehát joggal van itt!
A jövőt tekintve, viszont tudom, tudjuk, hogy a 8 éves korosztályban még a legfontosabb, ami felröpít, az a tehetség. Ugyanez a 10 éves korosztálynál már rengeteg beletett munka és 12 éves korosztálynál pedig tehetség-munka-munka-munka! Szóval mi még csak kopogtattunk a versenysakk ajtaján… A jövő még nagyon nyitott! Egy biztos, én úgy látom, hogy a „Nagy Norbi team” (Norbi, szülők, Tasi bácsi, dr. Papp Csaba csapatvezető és én) készek vagyunk rá, hogy mindent megtegyünk azért, hogy Norbi a jövőben is minél jobb eredményt érjen él – bajnok legyen itthon és külföldön is!
G10
Vadkerti Anna (1123) – Rowdah Ghalib Alafeefi (Egyesült Arab Emírségek) 1-0
Anna végzett elsőként az utolsó partijával. Győzött és nagyon örült!
Anna végül 4,5 pontot gyűjtött és 51. lett a 70 fős mezőnyből.
O10
You Qingyi ((Kína, 1891) – Hegedűs Bernát (1641) 1-0
Bernát utolsó partija a közvetítős táblán volt követhető. Sajnos már a megnyitásban rosszat húzott és a kínai srác fokozatosan „megette” a magyar bajnokot.
Bernát végül 6 pontot gyűjtött és 46. lett a 115 fős mezőnyből.
Sofronie Vladimir (Román, 1867) – Szakolczai Alex (1629) 1-0
Meglátásom szerint Alex játéka volt a legösszeszedettebb a magyarok közül az egész világbajnokságon. Fájó volt az utolsó vereség, sajnos egy teljes egál bástyavégjátékot vesztett el nagy küzdelemben. (Közvetítős táblán volt ő is.) Ha jobban kihasználja az állásait, akkor nagyjából 1,5 ponttal és 10 hellyel előrébb végez. Benne volt!
Alex végül 6,5 pont gyűjtött és 27. lett a 115 fős mezőnyben.
G12
Uyangalyankhua Batzaya (Mongol, 1337) – Kiss Inez (1569) 1-0
Inez partijáról se tudok sokat, mindössze annyit, hogy a mongol kislány nem csak ezért a pontért küzdött nagyot, hanem a hotelben a kajákért is 🙂
Inez végül 5 pontot gyűjtött és 45. lett a 74 fős mezőnyben.
O12
Yusupov Rauf (Türkmén, 1500) – Mészáros-Csonka Dávid (1871) 1-0
Dávid partijáról is csak a végeredmény ismert számomra.
Dávid végül 5,5 pontot gyűjtött és 52. lett a 92 fős mezőnyben.
Mint már említettem, Norbi gyorsan nyert és mi visszamentünk a hotelbe, hogy még egy nagyot fürcsizzünk. Ebből az lett, hogy elmentem a szobámba átöltözni és egy picit ledőltem az ágyra… majd kb. négy óra múlva ébredtem. A szervezet jelzett, hogy ha már nem kell a segítségem, akkor itt az ideje pihenni. Amire kiértem a medencéhez, már minden magyar ott volt benne 🙂
Jött a vacsi, aztán az elköszönés, ugyanis a mi gépünk hajnalban indult haza. Fura volt elköszönni a magyaroktól, nagyon a szívemhez nőtt mindenki és Egyiptom is. Viszont valahol boldog voltam, hogy jöhetek haza a feleségemhez és Cecilhez, a macskámhoz! 🙂
Írtam már korábban, hogy fura lesz a visszaút, mert Egyiptomban pont pénteken éjfélkor állítják vissza az órát csütörtök 23 órára. És lehet, hogy ezzel bukunk egy picit az alvásból… magyar barátaim és blog olvasóktól jött a (jogos) komment, hogy óravisszaállításnál nyerni szoktunk alvásidőt. Igen, itthon! Nem Egyiptomban… Ugyanis a gép felszállása változott 04.20-ról 03.20-ra. A transzfer 00.15-re jött értünk. Persze amikor 00.15 lett volna, akkor 23.15 volt.. de a transzfer ott volt és azt mondták, menjünk el vele. (Jó döntés volt, Bernátéknak még transzfer se jött…) Aztán a reptérre érkezve kiderült, hogy 3 órával előtte lehet csak bemenni az első ellenőrzési pontot, utána adják csak oda a beszállókártyákat. Az információn volt egy vicces egyiptomi srác, akitől kérdeztem, hogy most mennyi is az idő és itt hogy számolják. Szerintem kicsit be volt szívva, mert röhögött és mondta, hogy itt Egyiptomban most van az óravisszaállítás, úgyhogy nyugi van lehet egy kis káosz… (Reptér, információs pult tájékoztató!)
Majd átérve az első biztonsági ellenőrzésen a check in pultnál kiderült, hogy az egyik táblán 04.20 van kiírva a repülőgép indulására, másikra pedig 03.20. (Ugyanaz a járatszám!) Sebaj, a beszállókártyákat megkaptuk és kapunál leültünk, hogy majd lesz valami… Én elaludtam egy kicsit és mire felébredtem, már be is kellett szállni… szóval hogy ez most 03.20 volt, vagy 04.20 és hogy milyen idő szerint, arról fogalmam sincs, de egy biztos kedves magyarok: nem olyan egyszerű ott kint ez az óravisszaállítás, mint itthon….:)
Amikor leültünk a kapuhoz, Norbinak mondtam, hogy most tudunk egy picit pihenni, szóval helyezkedjen el kényelmesen (már amennyire lehet). Erre ő mit csinált? Nekiállt sakkozni! Még meg is kérdezte, hogy én ilyenkor miért nem sakkozom? 🙂
A reptéri „ninja” története
Apropó, nagyon előre szaladtam. Kis sztori: a második biztonsági ellenőrzés előtt tettem be a kis átvilágítós szkennerbe a cuccaimat… vagyis toltam volna be, majd mögülem egy talpig feketébe öltözött hölgy, – akinek csak a szeme látszott ki – tolta előre a bőröndjeit. Érted, mögülem-előre úgy, hogy én nem tudtam az enyémet tovább tolni. Az elsőnél még oké, azt mondtam, hogy legyen, de amikor már a harmadik bőröndöt próbálta előre tolni, akkor két dolog jutott eszembe:
1. Elmagyarázom neki, hogy nincs még farsang, tessék normálisan öltözködni – a ninják kora már lejárt. 🙂
2. Ha még egy bőröndöt elém akar tolni, meg fogom tanítani neki magyarul az „elmész te a büdös p*csába” kifejezést. Úgy finoman, szolidan…
Szerencsére a reptéri őr is észrevette, hogy ez a dolog nem kerek és ráordított valamit valamilyen nyelven, de a lényeg, hogy a nő abbahagyta. Illedelmesen egy „merciboku”-t mondtam az őrnek mosolyogva, majd ő is nevetett és biccentett. 🙂
Hazaút Isztambulba – a mellettem ülő hölgy és a bömbölő gyerek
Sharm El Sheikből Isztambulba mentünk, onnan pedig Budapestre. Az első út kapcsán teljesült az egyik rémálmom: enyhén túlsúlyos (értsd 100 kg+) hölgy ült mellettem a repülőn, kezében saccra két éves gyerekkel.
Hosszasan ki tudnám fejteni, hogy mennyire, de mennyire rossznak gondolom, mikor ilyen kicsi gyerekkel repül valaki… és mennyire, de mennyire azt mondom, hogy csakis akkor szabadna, ha nagyon fontos az út! (Nyaralás nem ez a kategória…) De ezzel a kérdéssel hosszasabban nem akarok untatni senkit.
Szóval ülésbe „belecuppanós” nő mellettem, kezében a gyerek. Én meg alvást terveztem… Namost a gyereket a nő ölében be kell kötni. Amikor ezt megtette azonnal ordítás, bömbölés. Kikapcsolta, csend. Jött a stewardess hölgy, magyarázta angolul az anyukának, hogy be kell kötni a gyereket… Az anyuka semmit nem beszélt, értett angolul… Ekkor éreztem, hogy ez egy nagyon hosszú hazaút lesz nekem… Végül bekötötte a gyereket. Eredmény: óríási bömbölés. Kikapcsolta, csend. Stewardess jött, be kell kapcsolni a gyereket, öv bekapcs, bömbölés… majd stewardess elmegy, kikapcs, csönd. Nem tudtam, mi lesz a jobb, ha úgy szállunk fel, hogy a gyerek bekötve és bömböl, vagy kikötve és ha bármi gond van, akkor a gyereknek azonnal annyi… Végül nem volt bekötve és szerencsére nem lett belőle gond.
Már majdnem otthon vagyunk… mondom majdnem!
Isztambulban öt órát kellett volna várni a csatlakozásra normális esetben. Azonban egészen gyorsan kiírták, hogy a gépünk várhatóan egy órát késik. Majd ezt meg is erősítették. Ekkor már tudtam, hogy az MINIMUM egy óra lesz…
Majd a beszálló kapunál a hölgy elmondta, hogy nem tudja mi van, de egyelőre még nincs itt a gép – és nem is tudnak róla semmit. (Ez így azért picit furcsán hangzott ott…) Aztán nagyjából másfél óra késés után elkezdtünk beszállni. Szerintem egy másik (régebbi) gépet kerítettek nekünk. A gépre felszállva boldogan nyugtáztam, hogy se gyerek, se utastárs nincs mellettem 🙂 Viszont a gép még mindig nem szállt fel. Végül 2 óra 50 perc késéssel sikerült elindulni.
És akkor most tegye fel a kezét az, aki tudja, hogy a biztosításunk mennyi késés után fizet kártérítést? Nah, tipp? Aki a 3 órát mondta (gondolta), övé a kakasos nyalóka! 🙂
Megérkeztünk végül Budapestre, én pedig onnan jöttem haza Szekszárdra. Végül 20.30-kor sikerült az otthonomba betenni a lábamat 🙂
A hétvége pihenéssel telt, majd pedig visszatértem a hétköznapokba. Sakkoktatás oviban, iskolákban, illetve külön tanítványokkal. Szerencsére őszi szünet jött, így az ovi-suli kapcsán még kaptam én is egy kis szünetet 🙂
Köszönöm mindenkinek, akik olvasták a blogot és szorítottak a magyaroknak itthonról!
Gál Péter (Sakkoktató)
2023.11.04.
